Oldalak

2008. április 21., hétfő

Egyik szemem nevet, a másik meg sír...

...a nevetéstől persze. Ugyanis lassan 2 hete elérkezett egy rág várt pillanat: Bars elkezdett kúszni! Hipp meg Hurrá! Öröm a köbön! És bármilyen hihhetetlen, ettől csak több időm lett alkotni! :D Végre nem kell félpercenként felpattannom, mert felhangzik az "Annyaaaa! Addmárideaztazizét - amiolllyanmeeszevaaan" kiáltás. Eléri végre, amit szeretne... és néha amit én nem szeretnék... (Egyből Mesi Mizója jutott eszembe :-)
Dobozaim feljebb kerültek egy szinttel-Borsóbiztos távolságba. Ám így is kiszúrja őket, mivel van ami piros, vagy sárga, szóval terepszínűnek éppen nem nevezhető, éppenhogy-ellenkezőleg gyerekszem vonzó darabom. Szóval odakúszik amilyen közel csak tud, nyaka kitörik, ahogy áhitattal bámul felfelé, és nagy hangon bűvöli a dobozokat. "Óóó - teszépszínesésfinomkisvalami! Nemakarnál esetlegvéletlenül - ideugrani hozzám? Milyenjólenne - hiddelnemkellfélned! Csak-megráglkaösszenyálazlak. Milyenszépszínedvan. Gyerelehozzámkicsit"...stb-stb. Én meg galád módon csak vigyorgok rajta, olyan édes.
Ezen a képen messzebbről bűvöli épp:


Már az első pár napban kiderült, hogy ha az "érdeke" úgy kívánja, bizony szupersebbeségre képes. Eleinte kis lassú volt, és még nem költöztem fel a kanapéra...Bars meg eljátszogat a közelemben, amíg ki nem szúrja a papírjaimat. (Pedig nem is olyan színesek!) Szóval elindul, és pillanatokon belül már nyúlkál a csöpp kis kezével, és markolássza a drága papírjaimat. Arrébb teszem, háttal. Oda se neki. Megfordul, és ismét egyből ott terem. No, jó. Papír és egyéb kellékek felpakol, csak amin épp dolgozom, az marad a földön. (Hja kérem, hogy asztal is van? Hmm.. ezer éve nem dolgoztam asztalon. Talán már nem is lennék képes asztal mellett ülve dolgozni...) Borsókám csalódodtt arccal valami játék felé fordul, de igencsak hamar felfedezi, hogy VALAMI van Anya kezében! Szóval teper ezerrel, én meg a lábammal torlaszolom el az utat. Próbál átbújni alatta, és olyan erővel küzd és fúrja magát, hogy egy vakond hozzá képest csak simogatja a földet...
A másik a vonalzó. (Fém vonalzóm van, ami vastagabb, mert számológép-óra-stb. van benne. És kihúzható a vonalzó része - amit én 2 év alatt sem fedeztem fel, Bars viszont 1 perc alatt...) ha az megjelenik a földön, szuperszónikus sebességgel ott terem őkelme, és szó szerint ráveti magát...
Ami viszont kb. 1 órát elvon az időmből, az a kajálás. Illetve nem kajálás... Ugye azúúúgy lenne, hogy lemúlik fél éves a lurkó, és akkor már lehet neki elkezdeni adogatni kajákat. Hát én adogatom, ő meg köszöni, nem kéri. Szóval kb. 10 perc, amíg megcsinálom a virtuális mennyiségnek számító 1dl-nyi kis kaját (ennél kevesebbet még én sem vagyok képes!!) és a fennmaradó 50 perc eloszlik a nap folyamán, amikor is megpróbálom rávenni, hogy megegye. 1-2-3 kanállal, max. Aztán slussz. Mert mi a tanács?? Ebédre, és vacsira kaphat nyugodtan 2-2 dl-nyit. Haaa-haa-haa. Mert ha nem éhes, nyilván nem fog enni. Ha meg nagyon éhes, akkor bizony tejcsi kell, mert még mindig fogalma sincsen róla, hogy ez is kaja... na, számold ki akkormikorisvanez?? Szóval időnként lerohanom némi kajával, ami aztán mindenhol végzi, csak a szájában nem... Ma pl. almalés-pürés krumplipüré volt. (amúgy ISTENI!! :-) a végén olyan volt a haja, az arca, a ruhája, a padló, az ülőkéje, én... és csak nevetni tud az ember:-)


Kössz, hogy jöttél :-) puszi :*

2 megjegyzés:

Mesi írta...

El bírom képzelni - de azért képet is mellékelhetsz hozzá, úúúgy megnézném, ahogy éppen fülig maszat, vagy szétszedett valamit... édes lehet!

pavelancsika írta...

Gratulálok a kúszáshoz! :) A kajcsi meg hamarosan menni fog , de ezt is meg kell előbb tanulni. :)