Oldalak

2012. július 30., hétfő

Art - Journey 1.

Két gyerekkel itthon nehezebben megy az alkotás, de azért gyorsan telik a nyár, itthon is vagyunk, utazunk is. Balatonon voltunk 2 hete, és bár nem reméltem, hogy túl sokat fogok alkotni, azért betettem ezt-azt. Egy utazós albumot szerettem volna készíteni, de fényképek nélkül nem ment az egyből alkotás, így feladtam az első nap. Helyette viszont "elkezdett kialakulni" (pár idézetből, amiket "véletlenszerűen" bedobtam a csomagomba, és egy fehérlapos Yabo téglaalbumból) egy mini album, aminek "Art-Journey" lesz a címe: art-journal + utazás közben + és számomra egyben izgalmas belső utazás is :)

1: házi tapasz, Apukám féle motívum dudlik, és kézírás.




2: zöld tintázott alap, barnával rá írásos pecsét, erre fehér festék, BG papírból kivágott minta, ezt körbefestettem fehérrel, a szöveget csíkokra vágtam, felragasztottam, körbefestettem, majd körberajzoltam, ismét dudlik, házitapasz, lyukasztott karikák dudlizva, és egy körbetintázott akrill kör.




3: fekete körvonal betűket rajzoltam, aquarell ceruzával kiszíneztem őket, kaptak egy keretet (nem volt nálam radír, ezért látszik a ceruzáal rajzolt vázlat, de véglegesen így hagytam...), majd a kedvenc baglyos papíromból vágtam ki mintákat és ragasztgattam, és persze dudlik.




Mutatom majd szép sorban, ami már elkészült, és addig is további szép időt!

2 megjegyzés:

Gabi írta...

Csúcs szuper ! Nem is tudom, melyik oldal tetszik jobban ! És az ötlet is nagyon jó ! Remélem, mutatsz még majd belőle többet is !

Nóri írta...

Naná, hogy a színes-baglyos a kedvencem!