Oldalak

2012. február 27., hétfő

Kisvakond

Kisvakond szerintem örök kedvenc, és most még inkább belopta magát a szívembe. Elsőre kissé meglepődtem, de nagyon tetszett mennyire tündérien (és egyszerűen) oldja meg a szül(et)és témáját.
A "Kisvakond és a születés" című részben a nyuszik az udvarlástól eljutnak egészen a szül(et)ésig. A kisnyuszik "létrehozásának" konkrét módja nincsen benne (csak összeölelkeznek és szivecske jelenik meg felettük), de a születés/szülés igen: Anyanyuszinak nő szépen a pocakja, majd lefekszik, kitgul egy lyuk rajta, óbégat egy sort, és kigurulnak a kicsi nyuszik. Így egyáltalán nem ijesztő :)

 
(kép forrása)

A másik kissé meglepő rész, a "Kisvakond álmodik", amikor egyszer csak teljesen meztelen lesz a főszereplő bácsi (amúgy nagyon cukin van ábrázolva :D).

 KISVAKOND
 "Apja" Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő, illusztrátor, 1954-ben kapott egy megbízást, hogy készítsenek különböző oktatófimeket gyerekeknek (pl. a textilipar bemutatására ;). Az egyszerű propagandafilm ötletét elvetette, helyette úgy döntött, hogy egy kedves figura kalandjain keresztül tanítja a gyerekeket. Sokáig volt alkotói válságban, hogy ki legyen ez a "hős", mígnem véletlenül egy vakondtúrásba botlott, és így jött a kicsi vakond ötlete :) 
Így indult hosszú és kalandos útjára 1956-ban Kisvakond. Az első film, a "Kisvakond nadrágja"a Velencei Filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Oroszlán díjat. 
Nagyon gyorsan népszerű lett számos országban. A szereplők eleinte beszéltek, de mivel szerették volna a gyerekek számára még egyszerűbbé és érthetőbbé tenni, később gesztusokkal és különféle hangokkal fejezték ki magukat a szereplők.
Zdeněk Miler 2011. November 30-án hunyt el, addig összesen 52 hosszabb-rövidebb Kisvakond filmet készített. Ezekben néha eléggé nehéz témákat dolgozott fel (szerintem) zseniálisan, és kedvesen, bájosan ismerteti meg a gyerekekkel. Mégis őszintén és reálisan.


2012. február 13., hétfő

Letölthető Valentin napi képeslapok + wordart

Készítettem néhány szerelmes idézetes képeslapot Valentin napra, felteszem ide is, használjátok őket nyugodtan Ti is.
(A fotók mind saját, az előző bejegyzésből - ott van több sziv-es fénykép is)

Meet Joe Black idézet


Hemingway idézet


Weöres Sándor idézet

Victor Hugo idézet

A Victro Hugo és a Joe Black wordartot innen tudjátok letölteni.

További szép napot :D


Szíves természet és egyéb fényképek

Az egész dolog a szivekkel a Pocakommal kezdődött - - -
Amikor az első Fiam vártam, valahogy ráállt a szemem a szívekre, és mindenhol kiszúrtam őket (ez azóta is így van :) Levél, kavics, morzsa.. bármi, ami szív alakú. Ősszel el is kezdtem lefényképezni őket.

Szív alakú levelek (ez nem ritkaság)


Szív alakú lyuk egy fa törzsén:

Szív alakú kenyérmorzsa a járdán (mekkora ennek az esélye?)

(És kettő, ami szerintem nem véletlen képződmény, de ki tudja... )
Szív alakban hiányzó vakolat egy ház falán

 és rozsdás szív egy villanyoszlopon:

Az ovi utcájában több kavicsot is kiszúrtam, de vagy nem volt velem a gép, vagy épp ezerrel toltam felfelé a babakocsit a meredek lejtőn, és nem akaródzott megállnom fényképezni. Majd ha jön a tavasz! :D



Szeretetteljes szép napokat :)


2012. február 6., hétfő

Virusrtó tea

"Kevés a gyerek, túl sok a vírus" lehetne átfogalmazni a mondást az ovira vonatkoztatva: hányás, hasmenés,  és a "7fejű sárkány" mind a hét feje szerepel a top listán. A genetikának és a fokhagymás túrónak hála, nálunk ősz óta eddig "csak" orrfolyás volt :)

Ám ha támadnak a vírusok:
felnőttként igyekszünk minél kevesebbet mulasztani a munkából, anyaként pedig az egyik legnehezebb időszak, amikor gyerekünk beteg - ráadásul az orvosok sem jelentenek túl sok segítséget: ránk zúdítanak egy tonna információt, majd közlik: "Válasszon".  Szerencséje van azoknak, akiknek halvány emléke még van a sajt gyerekkorukról, és a gyógymódokról.

Kiskoromtól kezdve, ha lázas voltam, kihánytam mindent (értsd lázcsillapítót is, így maradt volna a kúp - brrr) Egy ismerősünk férje adta ezt végtelenül egyszerű, de annál hatásosabb receptet, mint kiderült, nem véletlenül: Ő volt Miriszlai Ernő professzor - a Tűzoltó utcai Klinika híres fül-orr gégész professzora, a "7fejű sárkány" ellenes harc fő lovagja, és az orrszívó-porszívó feltalálója.

Ez a tea nem csak magas láz esetén, de vírusos hányásnál, hasmenésnél is kiváló.
A recept:
- főzzünk 2 liter gyenge teát (vörös tea manapság  a legjobb)
- keverjünk hozzá 10 dkg cukor(lehetőleg barnacukrot)
- és 1 tk. sót.
Hűtsük iható, kellemesen langyos hőmérsékletűre. Lassan, kortyonként kell  a beteggel ittani, kb. 5-10 percenként 1-2 kortyot.  Az első egy-két adagot még kihányhatja, de ez nem baj, "aminek ki kell jönnie, az jöjjön ki". 
Hatása: 
- meggyugtatja a gyomrot, átmossa a szervezetet.
- biztosítja a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt, plussz a cukor energiát biztosít, a só pedig pótolja a sóveszteséget.
(Szoptatós anyaként, lázasan, hányással-hasmenéssel is volt, hogy 1 napig ezen éltem, és simán tudtam szoptatni is mellette. Gyerekkoromban pedig egyetlen "hátránya" volt, hogy egy napon belül jobban lettem, így nagyon hamar mehettem suliba :)
A további étrend:
1. A felnőttek hajlamosak az eszükkel cselekedni, de a gyermek szervezete még tudja a dolgát: amíg nem éhes, ne erőltessük. De a Szülő fontos feladata itatni itatni itatni!
2. Amint jobban érzi magát, jelentkezni fog az éhség is: legjobb a vízben főtt krumpli vagy a nagyon puhára főzőtt barnarizs, majd ha már ezeket tolerálja a gyomor, jöhet egy kis reszelt alma (én speciel utáltam lereszelve, így meg kellett ígérnem, hogy nagyon-nagyon megrágom :) Azért jobbak, mint a piritós vagy a ropi, mert gyógyító táplálékok: magasabb tápértékük mellett gyulladáscsökkentő hatásuk is van, így nyugtatják a gyomrot.
3. Ezután következhetnek a diétás ételek: pl. nekem a kedvencem a "becsinált csirke" volt (vízben megfőzött csirke, pici petrezselyemmel és liszttel besűrítve a levét)  főtt krumplival - felnőtt vegaként "becsinált répa" lett helyette.
Manapság mindenhol kapható már Normaflore probiotikum, ami gyorsítja a bélflóra helyreállítását - minőségi (nem drága, hanem megfelelő tápértékű) ételek fogyasztása mellett azonban ez is megfelelő ütemben és magától helyreáll.

Ami érdekes, hogy gyerekkoromban a hideg ital esett a legjobban - főleg a meggybefőtt leve, amit csak nagy rimánkodás mellett ihattam betegen, sőt emlékszem felsős koromban nagy titokban dézsmáltam meg, annyira kívántam :)
Erre vonatkozóan nemrég találtam egy klassz kis cikket itt (sok pontban hasonlít Miriszlai Prof javaslatára :), ahol viszont a hideg SZŐLŐlét írják hányás-hasmenés esetére. Érdemes megjegyezni, hátha valakinek az válik be jobban!

De inkább egyetek hetente egyszer nyers fokhagymát és kívánom, hogy ne kelljen kipróbálni egyiket sem :D


2012. február 1., szerda

Mese bűvös számokkal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cég, kinek elszaladt 3 éve. Az ezredforduló utáni 12. évben (1+2=3) a második hónap 5. napján (2+5=7) ünnepli 3. születésnapját a Yabo...

... ezért minden vándor ki arra jár, igazi kincset talál: 3 Ft-ért viheti el a Yabo szülinapi készleteit (Öreganyámnak szólítani nem kötelező ;)

( Egyéb részletek az Alkotós bogon!)

Még nincs vége - fuss el érte! :D