Oldalak

2011. november 9., szerda

Fokhagyma a gyereknek - de hogyan?

Mert a fokhagyma jó és egészséges, immunrendszer erősítőként heti 1 gerezd elég lenne...  Hányszor hallottam ezt Nagyapámtól! Csak épp a gyereket nem lehet ezzel meggyőzni, mert szerinte csíp és büdös, és különben sem jó, ami kell.  Nem vagyok az erőszak és a parancsolás híve, annál inkább a kreativitásé, így én ez sütöttem ki:


Figyelem! Nem a recept a lényeges benne, hanem a felvezetés :)

1. Összezúztam egy gerezd fokhagymát, pár csepp citromlével és egy csipet sóval összekevertem, hogy elvegyem kissé az ízét, illatát. (Felnőtteknek is praktikus napközbenre ;)
Aztán egy szép kistálkában még hozzákevertem az alábbiakat:
            250 g túró
            3 ek tejföl
            ½ tk őrölt szegfűszeg
            ½ tk őrölt gyömbér
1 csipet kurkuma (nehogy meglátszódjon a színe)
 ízlés szerinti mennyiségű só 
(nem szeretem a túl sós ételeket, de itt nem elég egy csipet, fontos, hogy finom ízt kapjunk :)
2.  Előrelátóan egyből 4 kiflit karikáztam fel, és megpirítottam.
3. A vacsoránál a gyerekek kapták a szokásos, hőn óhajtott melegszendvicsüket. Én pedig leültem, magam elé tettem a tálkám és a nagy halom pirított kiflikarikát, majd szó nélkül elkezdtem mártogatni.
4. Nem maradt el a várt hatás. Kikerekedett szemmel néztek. - „Anya, te mit eszel? Megkóstolhatom?”- kérdezte a nagyon válogatós, és minden újdonságtól idegenkedő nagyfiam.
És azóta is sokszor kéri önként és dalolva, hogy vacsira "mártogatós túró legyen karikakiflivel" :D

Volt már: piros (paprikával), sárga (több kurkumával), zöld (petrezselyemmel, bazsalikommal, metélőhagymával), de a végtelenségig lehet variálni.
A sütikiszúrós ötletet is kipróbáltam: még fel sem tálaltam, máris kis kezek dézsmálták a virág alakú uborkát, a mozdony és ló alakú pirítóst. És a vitorlásnak álcázott paradicsom+paprika is hamar más vizekre hajózott...



Jó étvágyat és jó egészséget! :D

2 megjegyzés:

Ányi írta...

Ügyes trükk!

Borka írta...

Nyamm! És trükkös! ;)